A valódi Önismereti út

           Pontosan 2018 augusztusban kerültem igazán az önismeret útjára és mai napig tart .... a hozott minták nagyon lassan és kizárólag belső munkával oldódnak és mikor az ember azt hiszi végre vége , végre sikerült jön egy mélyebb próbatétel és rádöbben soha nincs vége ....... ez egy folytonos átalakulás életeket átívelően.... bármi is történik bármikor igyekezz elfogadni , nem elengedni ! , mert azt nem lehet. Csodás felismeréseket minden ma lélegző léleknek, olvassátok nyitott szívvel írásom .... A képen én vagyok 16 évesen , akkor még fogalmam sem volt mi vár rám igazán , viszont utólag visszanézve voltak jelek !!! ..................

….. amikor az ember drasztikusan megváltozott külső körülmények és hatások által belép a test csendjébe, a lelke suttogni kezd. Ez az önismereti út első kapuja, egy érzelmileg erőteljesen felkavaró új helyzet, a felszínes kötödések szétbomlásának első pillanata. Tudatosan vagy tudattalan sokkoló élmény az egyénnek, melyet a társadalom jelen korképe hiánynak, elhagyatottságnak, magánynak, bűnnek és megvetendőnek vél, kimondva vagy kimondatlanul. Pedig ez csupán egy kiterjedés, csak más irányba. Csendes, de annál értékesebb. Minden elfojtott, visszatartott energia, ami már nem arra szolgál, hogy elterelje az ember figyelmét önmagáról, megnyitja a kaput saját lelke felé. A lélek végre teret kap, hogy meg tudjon szólalni. A test, amely nem kap érintést kívülről, befelé fordul, már nem mástól várja biztonságát, önbizalmát, már magát szeretné újra megszülni egy egészen új létezési formában. Már túl szeretne látni az ismétlődő kötődési mintákon, az álarcban megjátszott szerepeken, már nem akar megfelelni senkinek és semminek egyszerűen csak létezni szeretne szabadon. Úgy szeretni, hogy minden felszínesség szertefoszoljon. Ezen a ponton találkozik az ember saját árnyékával, mélybe rejtett meg nem dolgozott hamis illúzióban ringatót vágyálmaival. Kívülről úgy néz ki, mint aki magányos, holott csak belső templomába érkezett, ahol nem belül halott, hanem valójában élőbb, mint valaha. Ez a belső jelenlét egy mély kapcsolat valamivel, egy belső szenvedély, amit semmilyen külső kapcsolat nem adhat meg. Ez az utazás az erő gyűjtésről szól, az árnyékból transzformált megtartó erő gyűjtéséről, a lélek tiszta zenéjéről, s aki egyszer meghallja, ezt a zenét soha többet nem fogadja el a szerelem suttogó dallamát életként. Az árnyékban megbúvó hamis vágyak, amiket évekig tanítottak elvárásként, ezen a befelé úton elkezdenek elviselhetetlen zajként egyre hangosabban szólni, s az embert mardosni kezdi a bűntudat, lelkemet válasszam vagy a jól betanított elvárásokat??! Nincs vissza út, ez az egy biztos és az is, hogy előbb utóbb az ember a kimerültség szélére érkezik. Ráeszmél, hogy minden, ami valódi önmagát tagadni kényszerült az most bumerángként tér vissza hozzá. Valami egészen új akar a felszínre törni, a félelem állandósulni látszik legalábbis egy időre biztosan. Az ember elkezd vágyódni az igazi önmaga után, de még nem tudja, merje e felvállalni, a régi program még erőteljes és kívülről még mindig körbeveszik olyanok, akik visszahúzzák az ismert létezésbe, s bár levegőt ebben a létezésben sokszor alig kapott, de megtanulta túlélni, átélni …így a változtatás nem megy könnyen, az élet nem adja ezt könnyen …nem adhatja , hisz semmi nincs ingyen! Az emberi létezésnek ára van ! S olykor, ha sikerül egy pillanatra önmagát választani, azonnal látszik, hogy a környezete megrökönyödik … távolinak , kiszámíthatatlanak, önzőnek látja , pedig csak abbahagyta az energiájának osztogatását. Ez a lélek gyógyulásának folyamata, ahol az ember megtanulja visszavonhatatlanul, hogy a belső béke megteremtése érdekében minden hamis dolog, kapcsolat elutasításra kerül. A legnagyobb fájdalom ezen az úton az a felismerés, hogy legtöbb kapcsolat nem szeretetből született, hanem abból a félelemből, hogy nem szerethető elégé. S bár ez roppant fájdalmas felismerés, de egyben a legnagyobb felszabadító erő is……