A valódi Önismereti út

           Pontosan 2018 augusztusban kerültem igazán az önismeret egy olyan visszafordíthatatlan útjára, ami a mai napig tart .... a hozott minták nagyon lassan és kizárólag belső munkával oldódnak és mikor az ember azt hiszi végre vége , végre sikerült megugrani a megugorhatatlant, elfeledni a múltat...,  jön egy mélyebb próbatétel és rádöbben soha nincs vége ....... ez egy folytonos átalakulás, mely életeket átívelően elkísér ... bármi is történik bármikor, igyekezz elfogadni , nem elengedni ! , mert azt nem lehet. Csodás felismeréseket minden ma lélegző léleknek, olvassátok nyitott szívvel írásom .... A képen én vagyok 16 évesen , akkor még fogalmam sem volt mi vár rám igazán , viszont utólag visszanézve voltak jelek !!! ..................

….. amikor az ember drasztikusan megváltozott külső körülmények és hatások által kilép ( vagy kiléptetik ) a vélt vagy valós létezéséből és kényszerből belép a test csendjébe (mert más út már nem adatik meg ) a lelke suttogni kezd. Ez az önismereti út valódi első kapuja, egy érzelmileg erőteljesen felkavaró új helyzet.  A felszínes kötödések szétbomlásának első pillanata. Sokkoló élmény az egyénnek, melyet a társadalom többsége hiánynak, elhagyatottságnak, magánynak, bűnnek és megvetendőnek vél, kimondva vagy kimondatlanul.  Többnyire csak ennyi segítség jut : "szedd össze magad , ez nem a világ vége " - mintha ez olyan egyszerű lenne , pedig az ott és akkor az egyénnek a világ vége minden szempontból .... Elindul egy kiterjedési folyamat csak éppen nem kifelé , hanem befelé. Csendes, visszahúzódó, de annál értékesebb. Minden elfojtott, visszatartott energia, ami már nem arra szolgál, hogy elterelje az ember figyelmét önmagáról, megnyitja a kaput saját lelke felé. A lélek végre teret kap, hogy meg tudjon szólalni.  Ezen a ponton találkozik az ember saját árnyékával, mélybe rejtett meg nem dolgozott hamis illúzióban ringatót vágyálmaival. Kívülről úgy néz ki, mint aki magányos, holott csak belső templomába érkezett. Az árnyékban megbúvó hamis vágyak, amiket évekig tanítottak elvárásként, ezen a befelé úton elkezdenek elviselhetetlen zajként egyre hangosabban szólni, s az embert mardosni kezdi a bűntudat, lelkemet válasszam vagy a jól betanított elvárásokat??! Nincs vissza út, ez az egy biztos és az is, hogy előbb utóbb az ember a kimerültség szélére érkezik.  Lassan és egyre biztosabban tudja, hogy már nem mástól kell várnia biztonságát, önbizalmát. Minden erejével azon van, hogy magát újra megszülje egy egészen új létezési formában. A régi ismétlődő kötődési minták, az álarcban megjátszott szerepek, már nem biztonságosak. Eljön az a pillanat,amikor már nem akar megfelelni senkinek és semminek egyszerűen csak létezni szeretne szabadon.  Ez a belső utazás az erő gyűjtésről szól, az árnyékból transzformált megtartó erő gyűjtéséről, a lélek tiszta zenéjéről, s aki egyszer meghallja, ezt a zenét soha többet nem fogadja el a külvilág suttogó dallamát életként.  Ráeszmél, hogy minden, ami valódi önmagát tagadni kényszerült az most bumerángként tér vissza hozzá. Valami egészen új akar a felszínre törni, a félelem állandósulni látszik legalábbis egy időre biztosan. Az ember elkezd vágyódni az igazi önmaga után, de még nem tudja, merje e felvállalni, a régi program még erőteljes és kívülről még mindig körbeveszik olyanok, akik visszahúzzák az ismert létezésbe, s bár levegőt ebben a létezésben sokszor alig kapott, de megtanulta túlélni, átélni …így a változtatás nem megy könnyen, az élet nem adja ezt könnyen …nem adhatja , hisz semmi nincs ingyen! Az emberi létezésnek ára van ! S olykor, ha sikerül egy pillanatra önmagát választani, azonnal látszik, hogy a környezete megrökönyödik … távolinak , kiszámíthatatlanak, önzőnek látja , pedig csak abbahagyta az energiájának osztogatását. Ez a lélek gyógyulásának folyamata, ahol az ember megtanulja visszavonhatatlanul, hogy a belső béke és csend megteremtése érdekében minden hamis dolog, kapcsolat elutasításra kerül. A legnagyobb fájdalom ezen az úton az a felismerés, hogy legtöbb kapcsolat nem szeretetből született, hanem abból a félelemből, hogy nem szerethető elégé. S bár ez roppant fájdalmas felismerés, de egyben a legnagyobb felszabadító erő is……